Megjegyzések:
A tartalomjegyzék a 255. oldalontalálható.
Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=fulkAAAAMAAJ.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
JÓKAI MÓR
ÖSSZES MŰVEI
NEMZETI KIADÁS
XXII. KÖTET
VADON VIRÁGAI
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREKKIADÁSA
1895
VADON VIRÁGAI
IRTA
JÓKAI MÓR
A FRANKLIN-TÁRSULATTULAJDONA
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREKKIADÁSA
1895
MÁRCZE ZÁRE.
I. A VELLEBIT HEGY.
Magyarország végvidékén vagyunk, a mare-capellai hegyláncz és avellebiti havasok összejövetelénél, egy laktalansziklavölgyben.
A hegytetők kopárak; rendetlenül felmeredező sziklaéleikenitt-ott nyúlik fel egyes sötét fenyőszál, vagy töveiből féligkicsavarva, szárazan lóg le a meredekbe. – A hegyoldalakatszüntelen száraz avarfű és páfrán fedi, mely sötétzöld, de semmiállatot nem táplál.
Más bérczeken a kőszáli sas keresi fészkét, s zergenyájaklegelnek a felhőnyi magasban, más bérczek között a vadászok lövéseivisszhangzanak, a távolban pásztorkürt rivall, vagy egy havasikápolna andalgó estharangja szól – itt néma minden, e vidék meg vanhalva, benne sem ember, sem állat nem lakik; csak egy fekete-zöldzuhatag esik alá egyhangú morajjal tizenhat ölnyi magasról aterméketlen völgybe, hol elenyészve, az Unna partjain tör újra előa föld alól. – A völgy maga kavicsos, veres ochrafölddel van fedve,melyen még csak tövis sem fogamzik; legmélyét egymásra döntögetettbazaltoszlopok fedik, köztök lyukacsos, penészes kövek, sivárlávanemű rétegek vannak sivatag egykedvűséggel elszórva, s avidéknek a legtaszítóbb alakot kölcsönzik.
Az egészen valami felötlő enyészetszerű szomorúság jelleme tűnikfel. A völgyben heverő faragott kövek, elévűlt cyrill betűkkelötszegű lapjaikon, pusztult iharfaerdők -2- porhadótövei, a vellebiti hegytetőn egy vén fellegvár düledékei roppantsötétkék gránitdarabokból összehordva, minő köveket most e környéknem terem: mindezek hallgatva mondják, hogy e táj élt valaha! Sazt, hogy meghalt, s hogy nem fog élni többé: mutatja azelhagyottság, a hangtalan nappalok. Benne a szél sem zúg, hanemcsak sóhajt. Pedig a repkény, mely most a dúlt vár romjain kúszik,egykor a harczos várurak sisakjait köríté, s a vad rozmarin, melymost az ablaknyilásokból zöldül, hajdan tán az úrleányokmenyasszonyi koszorúja lehetett? – –
Hétszáz esztendővel ezelőtt élt itt a harczos Barlavit. Ott állmég a bástya, melyről meg szokta fúni kürt