Rejtve lelkemrejtekébe, Öreg-öreg fűztövébe Kincsek-kincse vanelásva. Nagy, fekete kutyaőrzi.
Senki meg ne kapja,lássa, Csak, aki a szótkimondva – Óráját is eltalálva!– A varázst le tudjagyőzni.
Kincskereső vágya,szomja Vajjon vet-e lelketerre? S vajjon mikor vet, ha mégvet? Mulnak hamar szakok, évek –– De csak baglyok,denevérek Surrognak aholdvilágnál, Melynek fényén mohosfám áll. -4-
Mulnak hamar szakok, évek –– Fent elúszik egy-egyfelhő. De más erre senkisemjő. S minden évvel mindalábbra Hajlik a fűz egy-egyága. Ha lombjával holdfényjátszik: Már-már gyászfűz gyanántlátszik. Lent a kincs megelfeledve, Csak kallódik, pusztulegyre. Talán soha ritkafénye Nem vetődik földszínére, – Úgy múlik el, meg se látva– Mig ügyet rá senkisemvet, Hogy az ami rejtvesenyvedt: Koporsó, vagykincses-láda?!
Beh friss a hó, beh friss azarcod! De félre is ma, lelkiharcok! Ma csak suhanjon könnyűszánunk. Csin, csin, csörögve cseng acsengő – – Mindenkinek ma jótkivánunk.
Ahogy futunk: azutcaszélrül Ránk mind a hány szemvisszatérül. Sőt mind tovább, akandiság nő! Csin, csin, ujjongvacseng a csengő – Te vagy a legszebb,a királynő.
Csin… suhanunk, a fürge szánmost Im, hátrahagyta már avárost. Előnkbe tág sik havatárul. Csin, csin, merengve cseng acsengő – Vágyunk is immár szebbszakán túl.
Csin, csupa hó fenn és a földlenn, Pár varju tarlóz csak aködben. <